rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

"A feleségem megőrült" - tagad a Kínai Kommunista Párt bukott vezetője


Kína

"A feleségem megőrült" - tagad a Kínai Kommunista Párt bukott vezetője

Hamis tanúzással vádolja feleségét és két másik tanút a kínai kommunista párt egykori kedvence. Po Hszi-laj pere csütörtökön kezdődött. Csungking egykori párttitkárát korrpucióval, hatalommal való visszaéléssel és kenőpénz elfogadásával vádolják. Az utóbbit határozottan tagadja, a korábban tett vallomásáról pedig azt mondta, hogy kényszerítették.

- A férjem mindent tudott, még a repülőjegyvásárlásnál is kértük Hszu Ming segítségét – mondta az egy brit üzletember meggyilkolása miatt már korábban halálra ítélt feleség.

A vád szerint két kínai üzeltembertől több mint 3 és félmillió dollárt fogadott el Po. Ő azonban azt állítja, hogy a felesége és az üzletemberek a saját bőrüket mentik, ezért tanúskodnak ellene.

A terembe külföldi újságírókat nem engedtek be, csak a bíróság hivatalos mikroblogjáról lehet értesülni arról, mi zajlik a tárgyaláson.

Közben a bíróság épülete előtt Po több tucat szimpatizánsa tüntet már második napja.

Az egyikük azt sérelmezte, hogy a nyilvános tárgyalásra átlagembereket nem engednek be. Számukra Po egy hős, hiszen leszámolt a csungkingi maffiával és a munkások életét javító intézkedéseket vezetett be.

Szakértők úgy vélik, hogy az egykor nagy hatalmú párttag, Po pere csak színjáték. A kínai kommunista párt vezetői már eldöntötték, mi legyen a kegyvesztett férfi sorsa.