rendkívüli hír

Hibáztak a német hatóságok a neonáci-ügyben

Éppen ezt olvassa:

Hibáztak a német hatóságok a neonáci-ügyben

Betűméret Aa Aa

A német Bundestag egy parlamenti tényfeltáró bizottsága másfél éven át vizsgálta, hogyan vallottak kudarcot a német hatóságok egy neonáci csoport gyilkoságainak felderítésében.

A mostani vizsgálat szerint a három tagú, szélsőjobbos csoport összesen 10 embert ölt meg 2000 és 2007 között. A csoport két tagja 2011-ben öngyilkosságot követett el. Vezetőjük, Beate Zschäpe jelenleg is őrizetben van, az ellene folyó per májusban kezdődött Münchbenben, és várhatólag még 2 évig tart. A magukat Nemzetiszocialista Undergroundnak nevező csapat áldozatai közül kilenc török és egy görög származású volt.

A most kiadott 1300 oldalas jelentés szerint a gyilkosságok azért történhettek meg, mert a hatóságok közti együttműködés nem volt megfelelő.

- Másfajta gondolkodásmódot kell meghonosítanunk a fejekben, és itt elsősorban a rendőrségről beszélek. Az eltérő kultúrák elfogadását, ami mentes az előítéletektől. Ezt oktatással tudjuk elérni – mondta Wolfgang Wieland, a bizottság tagja.

Az ügy miatt komoly kritikákat kapott a német rendőrség. A jelentést szeptemberben tárgyalja majd a parlament.