rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Százak haltak meg a szíriai vegyifegyvertámadásban


Szíria

Százak haltak meg a szíriai vegyifegyvertámadásban

Az ellenzék szerint több mint 600-an vesztették életüket, köztük nők és gyermekek a szerda reggeli bombázásban Damaszkusz külvárosában. A szíriai ellenzék egyik bázisának tartott Gúta városrész ellen a hadsereg indított támadást. A Szíriai Nemzeti Front szerint ennek során vegyifegyvert is bevetettek.

A támadás utáni percekről készült amatőr videofelvételt egy közösségi portálra töltötték fel. Ezen az is látszik, hogy az áldozatok közt sok a gyermek.

A kormány hadserege tagadja, hogy vegyifegyvert vetettek volna be a civilek ellen.

- Minden olyan állítás, amely szerint a hadsereg vegyifegyvert vet be, hamis, ez mind annak a médiaháborúnak a része, amely le akarja járatni Szíriát – közölte a hadsereg szóvivője.

Az ENSZ korábbi vizsgálatai arra utalnak, hogy mindkét fél birtokában vannak kémiai alapanyagú fegyverek.

Az ENSZ nyomozói vasárnap érkeztek Szíriába, hogy kivizsgálják, bevetettek-e mustár, illetve szaringázt a konfliktus során. Arra azonban nehéz lesz bizonyítékot találni, hogy valójában melyik fél használt vegyifegyvert a civil lakosság ellen.

Legutóbb márciusban vesztette életét több mint 20 ember, feltehetően szaringázmérgezésben.