rendkívüli hír

Íreket is őrizetbe vettek Egyiptomban

Éppen ezt olvassa:

Íreket is őrizetbe vettek Egyiptomban

Betűméret Aa Aa

Négy, Egyiptomban őrizetbe vett ír állampolgár szabadon engedéséért tüntettek Dublinban, az egyiptomi nagykövetség épülete előtt. A demonstrálók egyben az egyiptomi hadsereg által elkövetett vérontás ellen is tiltakoztak. A négy egyiptomi származású ír fiatalt pénteken vették őrizetbe, amikor részt vettek egy tüntetésen Kairóban.

- A barátainkért vagyunk itt. Terroristáknak tartják őket, pedig nem azok – mondta az egyik tüntető. – Csupán 4 civil, három lány és egy gyerek, akiket szeretnénk visszakapni. Ez az egyetlen ok, amiért itt vagyunk, nincs emögött semmi hátsó szándék.

Az őrizetbe vett fiatalok testvérek, akiknek az édesapja, Hussein Halawa Írország legnagyobb mecsetjének főpapja. Omaima 20, Fatima 22, Somaia 27 Ibrahim pedig 17 éves.

A fiataloknak pénteken a kairói al-Fateh mecsetbe kellett bemenekülniük, amikor a tüntetők összecsaptak a katonákkal. A harcokban nyolcvanan haltak meg, és rengetegen megsérültek. Több száz tüntetőt vettek őrizetbe, köztük azt a 36 embert is, akik vasárnap haltak meg, amikor állítólag megpróbáltak megszökni a börtönből.