rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Európai célpontokat támadna az al-Kaida


Világ

Európai célpontokat támadna az al-Kaida

Az európai nagysebességű vasúti hálózat elleni támadásokkal fenyeget az al-Kaida – tette közzé hétfőn a német Bild című napilap. Az újság értesülései szerint a vonatok, az alagutak, az elektromos kábelhálózat és a pálya elleni támadások lehetőségével egyaránt számolni kell, írták cikkükben az amerikai nemzetbiztonsági hivatalra, az NSA-ra hívatkozva. Az újság szerint ugyanis a hírszerzőknek állítólag sikerült lehallgatni egy olyan konferenciahívást, amelyben al-Kaida vezetők is részt vettek.

A francia belügyminiszter szerint egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Franciország az al-Kaida célpontjai között szerepelne. Manuel Valls azután nyilatkozott így, miután kiderült hogy az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet az európai gyorsvasúthálózat elleni merényleteket tervez.

- Nincs egyértelmű bizonyítékunk a fenyegetésre. Ennek ellenére már több hete tudunk ezekről a pletykákról és néhány szükséges lépést meg is tettünk. Ez a fenyegetés elsősorban Franciországgal határos országokra vonatkozik – mondta.

Számos nyugati ország nagykövetségét azok után zárták be a Közel-Keleten, hogy az al-Kaida vezetője, Ajman al-Zavahiri, egyiptomi muzulmán teológus és belgyógyász, a terrorszervezet jemeni sejtjének fejét diplomáciai célpontok elleni támadásra utasította.