rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Felülvizsgálja Egyiptommal való kapcsolatát az EU


Egyiptom

Felülvizsgálja Egyiptommal való kapcsolatát az EU

Még a héten kiderül, mi lesz az Európai Unió reakciója az Egyiptomban zajló eseményekre. A tagállamok küldöttségei hétfőtől Brüsszelben tanácskoznak, úgy tudni rendkívüli külügyminiszteri ülést is összehívnak.

Felmerült annak lehetősége, hogy az EU a jövőben megszünteti az Egyiptomnak
nyújtott nemzetközi segítséget, amiről még Mohamed Morszi volt egyiptomi elnökkel állapodtak meg az uniós vezetők.

- Várhatóan a hét közepére hoznak döntést az uniós miniszterek. Jelenleg felülvizsgáljuk kapcsolatainkat Egyiptommal, és az ottani helyzet alakulásától függően határozunk majd – mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter.

Eközben Washingtonban az a kérdés, továbbra is megkapja-e Egyiptom a több mint egymilliárd eurós katonai és gazdasági támogatást. Az amerikai elnök szerint az eddigi feltételek szerint képtelenség lesz folytatni, annak teljes felfüggesztéséről azonban nem beszélt.

- Figyelembe véve a legutóbbi erőszakos cselekményeket, nem látom értelmét annak, hogy tovább támogassuk Egyiptomot – mondta a Szenátus fegyveres szolgálatok bizottságának republikánus tagja. – Az ottani hadsereg véleményem szerint abban reménykedik, hogy továbbra is kap segítséget. Én a magam részéről a segítség azonnali megvonását javaslom – szögezte le Kelly Ayotte.

Az egyiptomi külügyminiszter vasárnap azt nyilatkozta, semmilyen fenyegetés hatására nem hajlandók változtatni eddigi politikájukon, akkor sem, ha így esetleg pénzügyi- vagy katonai segítségtől esnek el.