rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Több mint nyolcvan halott a Harag Napján Egyiptomban


Egyiptom

Több mint nyolcvan halott a Harag Napján Egyiptomban

Több mint nyolcvanan haltak meg pénteken Egyiptomban , ahol Mohamed Morszi, a hatalomból több mint egy hónapja elűzött volt elnök hívei összecsaptak a rendfenntartókkal. Úgy tudni, csaknem ezer tüntetőt letartóztattak.

Az utcai harcok a fővárosban követelték a legtöbb halálos áldozatot.
A Muzulmán Testvériség által péntekre meghirdetett Harag Napján majdnem ezren gyűltek össze a kairói Ramszesz téren lévő mecsetben. A rohamrendőrök este megostromolták az épületet.

Összecsapások voltak Szuezben és más nagyvárosokban is. Az iszlamista Muzulmán Testvériség, amelynek Mohamed Morszi is tagja, az elkövetkező egy héten át minden napra, országszerte tüntetéseket hirdetett.

A szervezet tagjai az elmúlt két napban több mint 25 kopt keresztény templomot támadtak meg, mivel szerintük támogatták a Morszi elleni, hat héttel ezelőtti puccsot.

A volt elnök hívei pénteken az imák után vonultak utcára – a tüntető tömeg rendőrőrsöket, kormányépületeket gyújtott fel, és kora délután az első lövések is eldördültek.

A Harag Napját az váltotta ki, hogy szerdán több mint hatszázan haltak meg az összecsapásokban, miután a hatóságok erőszakkal felszámolták Morszi híveinek két táborát Kairóban.

Az átmeneti kormány közben bejelentette, hogy szombaton a nyilvánosság előtt számolnak be az utcai harcokról.