rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Opera: Glyndebourne-ban újra színpadon a Billy Budd


musica

Opera: Glyndebourne-ban újra színpadon a Billy Budd

Együttműködésben a

2013 nem csak Verdi és Wagner éve – idén 100 esztendeje, hogy megszületett az angol zeneszerző, Benjamin Britten. Egyik legismertebb műve a Billy Budd: az 1951-es operát most újra színpadra viszik – ráadásul egy egészen különleges brit fesztiválon, Glyndebourne-ban.

A Billy Budd a 100 éve született angol komponista és karmester egyik leghíresebb operája. A történet a XVIII. század legvégén játszódik: egy fiatal, tisztaszívű matróz, Billy Budd tragikus története ez, aki szándékán kívül megöli felettesét egy brit csatahajón.

A címszerepet a fiatal tehetség, Jacques Imbrailo alakítja. A jólelkű matróz karaktere nem áll távol a Dél-afrikai baritontól, bár azt mondja, nem száz százalékos az egyezés.

- Billy Budd más, mint a többiek – máshogy látja a világot, másként reagál dolgokra. Egyáltalán nem is illik bele környezetébe, ott, a hadihajón. Billy egy végtelenül pozitív karakter, mindenkiben a legjobbat látja – hazudnék, ha azt mondanám, hogy én teljes egészében ilyen vagyok, szóval a megformált karakter jelleme sokkal szebb, mint az előadóé. Van viszont hasonlóság is: ő is, csakúgy mint én, hajlamos dadogni, ha nagyon ideges. Életkorban is közel állunk egymáshoz, ez szintén segít – de körülbelül ennyi a közös – nyilatkozta nevetve Jacques Imbrailo.

- A Kapitány karaktere valahol a két véglet között között van. Míg John Claggart képviseli az abszolút gonoszt és a protagonista Billy Budd az abszolút jót, a Kapitány valahogy – a maga zavaros módján – a középutat – mondta a Kapitányt alakító Mark Padmore.

A történetet a Kapitány meséli el egy olyan hadihajón, ami elveszik a tengeren és eltűnik a ködben – ez egy teljesen zárt és elszigetelt közeg. Az operát 1951-ben mutatták be először Londonban – a mű E. M. Forster és Eric Crozier librettója alapján született, Herman Melville kisregénye alapján.

- A Kapitánynak az a legnehezebb, amikor felismeri magában: vonzalmat érez Billy Budd iránt. A homoszexualitás természetesen tilos, mint ahogy 1951-ben Angliában is tilos volt.
Ez a szerelem tehát tabu, teljesen lehetetlen, mégis érezhető – tette hozzá Mark Padmore.

A híres Glyndebourne-i Fesztivál idén már nyolcvan éves. A közönség itt legendásan elegáns: a férfiak számára például kötelező a szmoking. A felvonások közti szünetekben – amelyet szándékosan hosszúra hagynak – a parkban piknikezni lehet.

- Billy karakterének része, hogy ő mindig a jóra törekszik és azért küzd, ami szerinte helyes. Szeret mindent, ami tisztességes, és azt hiszem, megérti, hogy az emberölés, amit szándékolatlanul elkövet, halálbüntetést von maga után. Annyira tisztességes, hogy elfogadja: ha egyszer ezt mondja ki a törvény, akkor az úgy helyes – ismertette Billy karakterét Jacques Imbrailo.

Az újra színre vitt Billy Budd-ot Michael Grandage rendezi. A Londoni filharmonikusokat pedig a világhírű Sir Andrew Davies dirigálja.

- Britten operái kiállják az idő próbáját, és hiszem, hogy száz év múlva ugyanúgy remekműnek tekintik majd őket – mondta a karnagy. – Az ő világában a hős sohasem illik bele környezetébe: ebből az idegenségből táplálkoznak az érzelmek és ebből származnak a problémák is. Ezt a témát Britten megszállottan kutatta.

Az előadás további részleteiről a látványtervező Paule Constable-lel készült interjúnkat itt olvashatja, angol nyelven:
Paule Constable – interview extras

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Szegény gyerekekből elit szimfonikusok

musica

Szegény gyerekekből elit szimfonikusok