NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Emberről emberre terjed a madárinfluenza új vírustörzse

Emberről emberre terjed a madárinfluenza új vírustörzse
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Bekövetkezni látszik a világvége-hívők egyik forgatókönyve: a madárinfluenza mutációja immár lehetővé teszi, hogy a vírus emberről emberre terjedjen, állítják kínai kutatók. Más tudósok szerint viszont nincs ok pánikra, a vírus emberek között – egyelőre – nem terjed úgy, mint egy hollywoodi katasztrófafilmben.

A madárinfluenza új, H7N9 jelű vírustörzsét idén márciusban jelezték Kínában. Azóta az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 133 fertőzést dokumentált: ebből 43 halállal végződött. Az új vírustörzs megjelenése azért riasztó, mert – ellentétben a korábbi madárinfluenza-mutációkkal – ez már emberről emberre terjed.

Az erről szóló tudományos beszámoló a neves British Medical Journalban (BMJ) jelent meg. Kínai kutatók az ország keleti részén, egy klaszter-analízis során észlelték az új terjedési mintát. Egy hatvan éves férfi a lányát fertőzte meg; a szakszerű orvosi ellátás ellenére mindketten meghaltak.

A két beteg szervezetében gyakorlatilag azonos genetikai felépítésű vírust találtak, amely nagy bizonyossággal arra utal, hogy egymást fertőzték meg.
Az apa valószínűleg egy baromfipiacon fertőződött meg. Március 11-én kórházba került, ahol intenzív osztályon ápolták. Ennek ellenére május 4-én meghalt. 32 éves lánya megfertőződése előtt nem került élő baromfi közelébe, viszont kórházban fekvő apját rendszeresen látogatta és gondozta. 24-én ő is kórházba került és április 24-én meghalt.

A BMJ-ben közölt tanulmány ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az eset nem feltétlenül jelenti egy küszöbön álló új, világméretű pandémia közeledtét, inkább egy „időben érkezett jelzésnek tekintendő, amely arra figyelmeztet, hogy nagyon elővigyázatosnak kell lennünk.” A tanulmányt jegyző kutatók aláhúzzák, hogy egyelőre elszigetelt esetről van szó (a két beteggel kapcsolatba került további 43 ember tesztjei negatívak lettek) és a vírus még nem tud hatásosan terjedni ember és ember között. A halálesetek figyelmeztető jellege igen hangsúlyos: a lapban brit kutatók is megerősítik, hogy „a madárinfluenza-veszély még nem múlt el”.

A korábbi H5N1 vírustörzshöz képest a H7N9 lényegesen könnyebben terjedhet át a madarakról emlősöke és így emberekre. Mivel a kelet-kínai térség a világ egyik legforgalmasabb légiközlekedési gócpontja, félő, hogy adott esetben a vírus könnyen elszabadulhat.

A járvány megelőzése érdekében világszerte több, szigorúan őrzött és magas biztonsági szinten működő laboratóriumban tanulmányozzák a H7N9 genetikailag módosított formáit: a kutatók így próbálják megállapítani az emberek közti továbbterjedés veszélyének lehetőségét. Pandemológusok szerint még néhány mutációs lépcső hiányzik ahhoz, hogy a H7N9 képes legyen világméretű járványt kirobbantani. A vírus fenyegetése egyelőre csökkenni látszik: a márciusi 30 és az áprilisi 87 után az egészségügyi hatóságok májusban csak 3 új esetet észleltek, számos baromfipiac bezárása és a meleg időjárás miatt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Drámaian nőtt az online zaklatások aránya a fiatalok körében

Csúcstechnológiás mammográfiai szűrőbusz érkezett Budapestre

Meghaladja az egymilliárdot az elhízott emberek száma