rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Új időszámítás kezdődik a Washington Postnál


Gazdaság

Új időszámítás kezdődik a Washington Postnál

Az még kérdés, hogy trófea vagy nyereséges befektetés a Washington Post megvásárlása, de az Amazon.com alapítójának 250 millió dollárt ért meg az üzlet.

Jeffrey P. Bezos vagyonának ez az összeg csupán töredéke. Egy olyan lapért fizet, aminek folyamatosan csökken a példányszáma és a reklámbevétele.

Az ügylet hatvan napon belül kezárul.

Az újságot 1877-ben alapították, az egyik leghíresebb ügy a lap történetében a Watergate-botrányról szóló cikksorozat volt az 1970-es évek elején, amely végül Nixon elnök lemondásához vezetett.

A lap egyik publicistája úgy fogalmazott: több Pulitzer-díjat nyertek, mint bárki és közben 120 ezerrel csökkent a példányszám.

Az elmúlt három évben összesen 14 százalékkal csökkent a példányszám 480 ezerre.

Az újság a második negyedévben 14,8 millió dolláros veszteséget termelt.

A nyomtatott sajtóban megjelent hirdetési bevételek 4 százalékkal csökkentek, a hétköznapi és a vasárnapi példányszám is több mint 7 százalékkal csökkent a második negyedében.

A Washington Post kiadója a lap eladása után megváltoztatja a nevét.

Az újság tavaly veszteséges volt.
A korábbi tulajdonosok szerint a lap nyereségessé tehető magánkézben, úgy, hogy az új tulajdonosnak nem kell megfelelnie a részvényesek elvárásainak.

Elemzők szerint viszont nem lesz könnyű dolga az új tulajdonosnak a digitális média térhódítása mellett, ha hamarosan nyereségessé akarja tenni a lapot.

Bár Jeffrey P. Bezos nem közölte bővebben a terveit, a dolgozóknak küldött üzenetek alapján még hangsúlyosabbá válik a lap életében az internet.