rendkívüli hír

Lépéselőnyben a felkelők Szíriában

Éppen ezt olvassa:

Lépéselőnyben a felkelők Szíriában

Betűméret Aa Aa

Elesett a szíriai hadsereg légibázisa Managnál. A felkelők majdnem egy éve ostromolták az ország északi részén, Aleppo közelében lévő támaszpontot. Az elmúlt napokban minden eddiginél hevesebb támadást indítottak, amit megfigyelők szerint az al-Kaida iraki szárnyának harcosai vezettek.

A kedden reggelt készült, és azóta igazolt amatőr felvétel szerint a katonai repülőtér a felkelők ellenőrzése alá került. A kormánysajtó ugyanakkor azt állítja, hogy a bázis egy részét a hadsereg még tartja.

Egy másik – nem ellenőrzött – felvétel azt mutatja, hogy a felkelők az al-Kaida csapataival közösen többször is megütköztek a kormányerőkkel a kikötőváros, Latakia környékén az elmúlt két napban. Az ottani hegyvidéket a kormányhű alaviták lakják. Hírek szerint a felkelők több települést is elfoglaltak, és Aszad elnök szülővárosa, Kardaha felé tartanak.

A szíriai elnök vasárnap kijelentette, hogy a hadsereg közel jár a végső győzelemhez. A több mint két éve folyó polgárháborúban több mint százezren haltak meg, és többmillióan váltak földönfutóvá Szíriában.