rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Életfogytiglant kapott a volt török vezérkari főnök


Törökország

Életfogytiglant kapott a volt török vezérkari főnök

Súlyos ítéleteket szabtak ki Törökországban az úgynevezett Ergenekon-perben, amelyben több száz ember ellen emeltek vádat a kormány megdöntésének kísérlete miatt.

Az egykori vezérkari főnököt életfogytiglani börtönre ítélték. Ilker Basbug – aki 2008 és 2010 között volt vezérkari főnök – mindvégig tagadta a vádakat.

Az ügyészség szerint az Ergenekon fedőnevű csoport tagjai merényletet terveztek politikusok ellen, és katonai puccsot készítettek elő.

- Ez fenyegetés a Török Köztársaság hadseregének, ez elfogadhatatlan – mondja egy ellenzéki parlamenti képviselő. Ha úgy kezelik a fegyveres erők volt vezetőjét, mint egy terrorista szervezet tagját, az azt jelenti, hogy célba veszik a hadsereget.

További tizenhét embert ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre. A török társadalmat nagyon megosztja az ügy.

- Aki megérdemel egy büntetést, annak ezzel szembe kell néznie, akár egy tábornokról akár egy átlagemberről van szó – mondta egy isztambuli az euronews tudósítójának.

- Ha egyesek katonai erővel akarták elmozdítani a kormányt, és arre vannak bizonyítékok, akkor meg kell büntetni őket. Azt viszont ellenzem, hogy börtönbe csukjanak valakiket, mielőtt bebizonyosodott volna, hogy bűnt követtek el – magyarázta egy másik férfi.

A 275 vádlott között politikusok, újságírók és egyetemi oktatók is vannak. Több tucatnyian hosszú szabadságvesztést kaptak, az ellenzéki Köztársasági Néppárt három parlamenti képviselőjére például 12-től 35 évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki.

Az ügy az iszlamista-konzervatív Erdogan kormányfő és a világi értelmiség harcának jelképévé vált Törökországban.

  • Ergenekon trial protests

    Anadolu agency