rendkívüli hír

Általános meglepetést okozott, hogy június 14-én Hasszan Rohani reformpárti vallási vezetőt választották Irán elnökének.

A 64 éves hodzsatoleszlám mérsékelt politizálásáról ismert, és arról, hogy nyitott a párbeszédre a Nyugattal. Az Iráni Iszlám Köztársaság új államfője megválasztása után mondott beszédével is tanúbizonyságot tett mérsékelt stílusáról.

- Bizalmat szavaztak országunk demokratikus és vallásos rendszerének, ez egy nagy és komoly lépés. Ez lehetővé teszi, hogy a nemzeti érdeket képviselve folytassuk a problémák megoldását, megfontolt eszközökkel- mondta Hasszan Rohani.

Iráni fiatalok tömegei ünnepelték Rohani győzelmét a választás másnapján. Az új elnöktől azt várják, hogy segítse elő a gazdasági fellendülést, a nemzeti valuta, a rial értékének helyreállítását, a munkanélküliség csökkentését, és azt is, hogy kevesebb legyen a korlátozás és nagyobb a szabadság.

A fehér turbánt viselő, őszülő szakállú Hasszan Rohani szövetségese a volt államfőnek, Akbar Hasemi Rafszandzsaninak, aki utódjához, Mohamed Hatamihoz hasonlóan, arra buzdította az embereket, hogy rá szavazzanak.

Az iszlám köztársaság megalapítójának, Khomeini ajatollahnak lelkes támogatója már a forradalom előtt. Rohani képviselő volt 1980 és 2000 között. Jogi doktorátust szerzett a Glasgowi Egyetemen, az iráni nemzetbiztonsági tanács főtitkára volt.

Ebbéli minőségében ő volt az ország nukleáris főtárgyalója az Európai Unióval folytatott megbeszéléseken 2003 és 2005 között. Elfogadta, hogy függesszék fel az urándúsítást, és alkalmazzák az atomsorompó egyezményt, ami lehetővé tette, hogy váratlanul is ellenőrizhessék az iráni nukleáris létesítményeket.
Életpályája reményt kelt arra, hogy Ahmadinezsád elnöki évei után javulnak Irán kapcsolatai a nyugati országokkal.

- Miközben ügyel arra, hogy megőrizze a nemzeti büszkeséget, megkísérli majd, hogy mérsékelje a nyugati aggodalmakat, ezzel bizonyos tekintetben megváltoztaja azt a negatív hozzáállást, amelyet a Nyugat Iránnal szemben tanúsít – mondja egy iráni elemző, Hosszein Rouyvaran.

Ugyanakkor az alkotmány szerint az elnöknek csak korlátozott jogkörei vannak olyan stratégiai kérdésekben, mint például a nukleáris ügyek. Az igazi hatalom a Legfelsőbb Vezető kezében van. A posztot Ali Hamenei tölti be, akivel Rohaninak jó a kapcsolata.