rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tüntetők füttyszavára indultak nyári vakációra a bolgár képviselők


Bulgária

Tüntetők füttyszavára indultak nyári vakációra a bolgár képviselők

Harminckét napos nyári szünetre mentek a bolgár parlamenti képviselők, miközben már több mint ötven napja folynak békés tüntetések a kormány ellen.

A parlamentből távozó képviselőket füttyszó kísérte. A tüntetők szerint azt várja a kormány, hogy a vakáció alatt megunják az ellenállást.

- Az emberek már fáradtak, de ősszel lelkesebbek lesznek, szeptemberben újrakezdjük – mondta egy tüntető.

A tiltakozók változatlanul megtartották a szokásos reggeli kávézásukat a Parlament előtt, ahol üzeneteiket rendszerint kávéspoharakra írják. Szombaton pedig a tüntetők tiltakozó menetet indítanak a tengerpartra, terveik szerint tíz nap alatt érik el céljukat, a várnai kormányüdülőt.

A bolgár képviselők vakációja szeptember negyedikéig tart majd. A kormány távozását követelő tüntetéseket az indította el, hogy egy ellentmondásos megítélésű médiamogult neveztek ki a nemzetbiztonság élére. Bár a döntéstől visszaléptek, a tiltakozások a korrupció, a gazdaság és a politika összefonódása ellen folytatódnak.

Reszkethetnek a párizsi zsebesek: készültségben a rendőrség

Franciaország

Reszkethetnek a párizsi zsebesek: készültségben a rendőrség