rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Léghajós városnézés Párizsban


Franciaország

Léghajós városnézés Párizsban

A világ leglátogatottabb városában a legújabb turisztikai érdekesség a léghajós városnézés. Párizsban egy Németországban készült Zeppelin repíti el az utasokat például a Versailles-i kastély környékére. A léghajó olyan széles, mint egy négysávos út, 90 km/h-s sebességgel halad átlagosan 900 méter magasan. A kabin 12 utasának van ideje gyönyörködni a mesés francia tájban a nagy ablakokon keresztül.

A szolgáltatócég vezetője azt mondta, hogy Németország után ők az elsők, akiknél elérhető ez a szolgáltatás.

- Ez a repülésnek egy igazán különleges módja, mert semmihez sem hasonlítható, ráadásul nem zajos, nem rázkódik, ami egy teljesen új érzés, talán a repülőszőnyeghez hasonlíthat, csak sokkal biztonságosabb – tette hozzá Eric Lopez.

A léghajó kapitánya, Katherine Board sok mindenhez tudja hasonlítani a légi járművet:

- Olyan mint egy nagyon lassú repülő. De tud lebegni, szóval egy helikopterre is hasonlít. A súlyát és az egyensúlyát tekintve pedig inkább egy hajóra emlékeztet, hiszen van gravitációs központja és tulajdonképpen olyan, mintha úszna – mondta a pilóta.

Az Euronews tudósítója a helyszínen arról számolt be, hogy a jegyárak – útvonaltól függően – 250 és 650 euró között változnak. Giovanni Magi szerint a szolgáltatást nem lehet olcsónak nevezni, de az biztos, hogy különleges élményt nyújt.