rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mégsem fenyegette az új iráni elnök Izraelt?


Irán

Mégsem fenyegette az új iráni elnök Izraelt?

Az iráni állami televízió szerint több iráni hírügynökség rosszul számolt be
Hasszan Rohani Izraellel kapcsolatos nyilatkozatáról. Az ügynökségek szerint ugyanis Rohani egy teheráni felvonuláson azt mondta, “Izrael régóta seb az iszlám világ testén, amelyet el kell távolítani”.

- Évek óta seb terjeszkedik az iszlám világ testén, a palesztin szent föld és szeretett al-Kudszunk, azaz Jeruzsálem megszállása alatt – az iráni köztévé felvétele szerint ennyit mondott Rohani.

Két iráni hírügynökség szerint azonban ennél többet, konkrétan azt, hogy a “sebet”, vagyis Izraelt “el kell távolítani”. Néhány órával később ezt a részt törölték a nyilatkozat idézetéből.

Teheránban, ahogy minden évben, most is a palesztinokkal való szolidarítás égisze alatt Jeruzsálem-napi felvonulást tartottak.

A leköszönő iráni államfő, Mahmud Ahmedinezsád pénteken töltötte utolsó hivatali napját. Utódját, Hasszan Rohanit a hét végén iktatják be.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a következőképpen reagált a Rohani-nyilatkozat első verziójára: “elfogadhatatlan, hogy egy Izraelt fenyegető ország tömegpusztító fegyverek birtokába jusson”.