rendkívüli hír

Meghosszabbították a szavazást Zimbabwéban

Éppen ezt olvassa:

Meghosszabbították a szavazást Zimbabwéban

Betűméret Aa Aa

Az urnazárás után is szavazhatnak Zimbabwéban, miután hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelységek előtt. Az országban parlamenti és elnökválasztást tartanak. A voksolás tétje, hogy leváltják-e az országot 33 éve vezető, Afrika utolsó diktátoraként számontartott 89 éves Robert Mugabét. A jelenlegi elnök feleségével ment el szavazni. Azt mondta, hogy a vesztesnek el kell majd fogadnia a végeredményt.

A 2008-as választások után erőszakos utcai megmozdulások kezdődtek, Mugabe ezért kénytelen volt felkérni miniszterelnöknek legnagyobb riválisát, Morgan Tsvangirait, aki idén harmadszorra próbálja legyőzni az államfőt. Most azt mondta, hogy fölényesen fog nyerni.

- Jó érzés látni ezt a sok embert. A hosszú ideje tartó ellenségeskedések és konfliktusok után, rengeteg nyilatkozatot és gyanúsítgatást követően Zimbabwénak végre nyugalomra van szüksége – mondta Morgan Tsvangirai, a Demokratikus Változásokért Mozgalom részben nyugatbarát vezetője.

Zimbabwe továbbra is nehéz gazdasági helyzetben van. Bár az elmúlt 5 évben valamelyest javultak az ország mutatói, a leendő elnöknek számos kérdést meg kell oldania – az egyik legsúlyosabb probléma a magas munkanélküliség. A hivatalos adatok szerint ugyan 10 százalék alatt van az állástalanok aránya, a szakértők mégis úgy vélik, hogy a valóság inkább 80-90 százalék körül van.

Az elemzők szerint a várhatóan magas részvételi arány Tsvangirai-nak kedvez majd. A szerdai választásokon külföldi megfigyelők nem vehetnek részt. A helyi törvények szerint 5 napon belül kell eredményt hirdetni, a szakértők ennél gyorsabb szavazatszámlálásra számítanak.