rendkívüli hír

Mamnún Huszain üzletembert, a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz jelöltjét választották meg Pakisztán új elnökének.

Huszain személyéről a nemzeti parlament és a tartományi gyűlések tagjai szavaztak, és a politikus könnyedén megszerezte a szükséges voksokat. A jelenlegi pakisztáni elnök szeptember 8-ig marad hivatalában, akkor léphet helyére az új államfő.

Az indiai születésű Mamnún Huszain a textiliparban szerzett jelentős vagyont. Korábban a Karacsiban működő kereskedelmi kamara elnöke, majd 1999-ben rövid ideig kormányzó is volt Szindh tartományban.

Elemzők szerint a 73 éves Huszaint Navaz Sarif miniszterelnök azért választotta a párt elnökjelöltjének, mert abban bízik, hogy nem próbálja majd a kormányfőt megkerülni, és elfogadja az államfői poszt ceremoniális jellegét. Azt is várják az új államfőtől, hogy üzleti háttere által segíteni fogja a súlyos válságba került pakisztáni gazdaság fellendítését.