rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vita a világbajnokság téli rendezéséről


Sport

Vita a világbajnokság téli rendezéséről

Tiltakoznak az angol labdarúgóklubok vezetői a FIFA elnökének ötlete ellen, hogy a 2022-es katari világbajnokságot nyár helyett télen rendezzék meg.

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke arra hivatkozva tenné át télre a vb-t, hogy az arab országban nyáron túl meleg van. A Premier League elnöke Hongkongban nyilatkozott, ahol három angol csapat is vendégjátékon vesz részt.

- Ez teljes káoszt okozna a labdarúgás naptárában. A világbajnokság nyáron szokott lenni, ezt már a végrehajtó bizottság is megszavazta – magyarázta az angol első liga vezetője. Nem lehet csak úgy hirtelen megváltoztatni egy döntést, ez nem csak Angliában okozna felfordulást, hanem a kontinensen, sőt a világ futballjában is. A bajnokságok időrendjét nem lehet csak úgy felrúgni – tette hozzá Richard Scudamore.

A FIFA végrehajtó bizottsága október elején tanácskozik Katarról. Az arab állam 65 milliárd fontot költ a rendezésre, az ígéretek szerint jutna pénz a stadionok hűtésére is.

Több játékos és orvos is azt mondja, hogy nem lenne helyes nyáron rendezni a világbajnokságot, mert Katarban akkor akár 50 fok meleg is lehet.