rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Zimmerman-ügy: nem foglal állást a Fehér Ház


Amerikai Egyesült Államok

Zimmerman-ügy: nem foglal állást a Fehér Ház

Országos üggyé vált az Egyesült Állmamokban Georg Zimmerman felmentése. A floridai bíróság néhány nappal ezelőtt döntött úgy, hogy a 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút lelövő férfi önvédelemből gyilkolt, ezért nem szabott ki rá börtönbüntetést.

Az ítélethirdetés óta több amerikai nagyvárosban is tüntettek a döntés ellen. A tiltakozók szerint George Zimmerman faji előítéletek miatt ölte meg Trayvon Martint, ezért a demonstrálók a rasszista indíttatású bűncselekmények befejezését követelték.

A Fehér Ház közölte, hogy nem szól bele az igazságszolgáltatás munkájába, inkább a fegyverviselési szabályok szigorítására helyezné a hangsúlyt.

- A döntés az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Ügyészeknek kell feltenni a kérdést, mert erről nem az elnöknek kellett döntenie – hangsúlyozta Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

Az amerikai főügyész felesleges és tragikus lövésnek nevezte a gyilkosságot, szerinte ezt egyik szülő sem tudná elviselni.

- Független jogi döntés volt az ítélet. Bízom benne, hogy a tragédia után az emberek őszintén beszélnek majd az ehhez hasonló, bonyolult problémákról – mondta Eric Holder, az Egyesült Államok főügyésze.

A következő napokban ismét tüntetnek majd az amerikai nagyvárosokban a floridai bíróság ítélete ellen.