rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Spanyolország: Barcenas szállította a csúszópénzt, Rajoy nem mond le


Spanyolország

Spanyolország: Barcenas szállította a csúszópénzt, Rajoy nem mond le

Az előzetes letartóztatásban lévő egykori pártpénztárnok, Luis Barcenas bírósági meghallgatásán azt mondta, hogy a párt vezető politikusai között ő osztotta el az illegálisan szerzett bevételeket. Barcenas bevallása szerint 2009-ben és 2010-ben Mariano Rajoy miniszterelnök is kapott a pénzből 90 ezer eurót, méghozzá 500 eurós bankjegyekben. Α bíróságra rabszállítóban érkező volt pénztárnok azt mondta: a pénz egyrészt a politikusok zsebébe ment, másfelől a párt kampánybüdzséjét gazdagította.

- A Néppárt kiválóan megszervezte és tökéletesítette a párfinanszírozásról szóló törvény szisztematikus kijátszását. A párt rendszeresen óriási összegeket költött kampányra, teljesen illegálisan – mondta a sajtónak az egyik ellenzéki jogász a meghallgatás után.

Barcenas a bíróság előtt azt is beismerte, hogy szintén 90 ezer eurót adott át a kormányzó jobboldali párt főtitkárának, Dolores de Cospedalnak is.

A Néppárt vezető politikusa ezt mind a maga, mind a miniszterelnök nevében tagadta.

Mariano Rajoy miniszterelnök Madridban fogadta Donald Tusk lengyel kormányfőt. A látogatás után újságírói kérdésre válaszolva a spanyol miniszterelnök leszögezte: nem mond le.

- Spanyolország politikailag stabil. Én meg fogom védeni ezt a stabilitást és kitöltöm a hivatali időt, amire a spanyol választók feljogosítottak – mondta Mariano Rajoy.

A korrupciós botrány hatására július eleje óta Spanyolország több városában is tüntetők követelték a miniszterelnök lemondását. Több mint 20 éves pártpénztárnoki pályafutása alatt Luis Barcenas svájci bankszámlákon 48 millió eurót gyűjtött össze, amiről nem tud elszámolni. A sajtó korábban nyilvánosságra hozta Barcenas feljegyzéseit: ezek szerint Mariano Rajoynak a párt évi
25 000 eurót fizetett készpénzben, több mint tíz éven keresztül.