rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Skylar Grey bűvös kaleidoszkópja


Skylar Grey bűvös kaleidoszkópja

Skylar Grey alias Holly Brook Hafermann amerikai zenész, énekes, dalszerző a Love the Way You Lie című slágerrel hívta fel magára a szakma figyelmét. A dal, amelyből három változat is készült, Eminem és Rihanna előadásában vált világhírűvé. Holly Brook 2006-ban adta ki első szólóalbumát, de Skylar Grey néven most debütált önálló stúdiólemezzel.

– Rendkívül hálás vagyok Eminemnek. A Love the Way You Lie című dallal sok ajtó megnyílt előttem, és ezt neki köszönhetem. Utána is folytattuk a közös a munkát. Visszahívott a stúdióba, hogy dolgozzak Dr. Drével és a Slaughterhouse-zal. Így lett ő a lemezem producere – magyarázta Skylar Grey.

A Don’t Look Down című lemez tizenkét számából négyet már ismerhetnek a rajongók. Skylar Grey sokszínű albummal akarta meglepni rajongóit, ezért a dalok nagyon változatosak.

– Részben a gyerekkoromról szólnak, amikor még egy kicsit lázadoztam. Kisurrantam a házból, és a szabad ég alatt töltöttem az éjszakát a barátaimmal. A szüleimnek meg csak annyit mondtam, nem lehetnek mérgesek rám, mert annak idején ők is ugyanezt csinálták.

Skylar Grey Don’t Look Down című albuma július 9-n jelent meg.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Backstreet Boys már 20 éve

Backstreet Boys már 20 éve