rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Banglades: kilencven év az iszlamista vezetőnek


Banglades

Banglades: kilencven év az iszlamista vezetőnek

Háborús bűnök miatt kilencven év börtönre ítélték Gulam Azamot, a legnagyobb bangladesi iszlamista párt vezetőjét.

A dakkai Nemzetközi Büntető Törvényszék szerint Azam milíciái az ellenséges pakisztáni hadsereget támogatták az 1971-es függetlenségi háborúban, amelynek kilenc hónapja alatt több millióan haltak meg.

- Szabadságharcosként örülök az ítéletnek, hiszen az első számú háborús bűnösről beszélünk. De még boldogabb lennék, ha halálbüntetést kapott volna – mondta egy tüntető a bíróság előtt.

Gulam Azam ellen népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények megtervezése, felbujtás és bűnrészesség volt a vád. A egykori politikus már 90 éves, és bár már nem politizál, az iszlamisták szellemi vezetőként tekintenek rá.

Hívei második napja tiltakoznak a per és az ítélet ellen. Több városban rendőrőrsöket támadtak meg, és gyújtogattak, a rendőrség erőszakkal próbálta feloszlatni őket. Az összecsapásoknak sebesültjei és áldozatai is vannak.