rendkívüli hír

Pontok imádkozásért: mobilalkalmazások muzulmánoknak

Éppen ezt olvassa:

Pontok imádkozásért: mobilalkalmazások muzulmánoknak

Betűméret Aa Aa

Egyre több technológiai újdonság segít a muzulmánoknak abban, hogy megfelelően betartsák vallásuk előírásait- most éppen az iszlám szent hónap, a Ramadán kötelezettségeit, többek közt az imákat és a böjtölést. Az iszlám vallás követőinek szánt mobilalkalmazások évről-évre fejlődnek : imára emlékeztető jelzéseket adnak, visszaszámlálnak az iftárig, vagyis a böjt megtörésének idejéig, és iránytű segítségével mutatják a híveknek, merre van Mekka, amerre imádkozás közben fordulniuk kell.

Már tavaly is egyre több mobilalkalmazás tűnt fel a muszlimok okostelefonjain, idén is számos ötlettel álltak elő a cégek az imáról elfelejtkezni hajlamos hívőknek. A Ramadán az iszlám szent hónap, amikor arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamednek akaratát. A hagyomány szerint ekkor adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki elvonult a Híra hegyére elmélkedni és böjtölni.

A hívők erre emlékezve napkeltétől napnyugtáig nem ehetnek, nem ihatnak, nem dohányozhatnak, tartózkodniuk kell a fürdéstől, a zenehallgatástól, a házasélettől, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot. A ramadán mindenki számára kötelező, az iszlám öt alappillérének egyike a vallás, az ima, a zarándoklat és az adakozás mellett.

Visszaszámlálás a böjtig
A legnépszerűbb “app”-ok között van a Ramadan Times nevű mobilalkalmazás, amely mintegy ébresztőóraként jelzi az iftár, vagyis a böjt megtörésének idejét. Ez a nap fénypontja az éhes hívők számára, amikor napszállta után összeülnek a családok, és végre jól “bereggeliznek” az egész napos koplalás után. Az alkalmazás elérhető iPhone-on és iPad-en is, és úgy hirdetik az appstore-on, mint ami elképesztő pontossággal képes kiszámítani a napkelte és a napnyugta idejét.

De a Google is igyekszik közelíteni a muzulmánok számára a hagyományos vallási értékeket és a 21. századi technológiát azzal, hogy létrehozott egy YouTube- csatornát, amelyen élőben lehet követni az iszlám szent városában, Mekkában zajló imákat. Ezen kívül virtuális Google+ Hangout- okon is részt vehetnek a hívek, amelyek napnyugta után kezdődnek az interneten, és amelynek során az iftárral egyidőben híres séfek főznek élőben, receptötleteket osztanak meg, és orvosok adnak tippeket az egészséges étkezésre.

A Nokia és a Microsoft együttműködéséből született meg több Ramadán-alkalmazás is, amelyek a Windows Phone Store-ból tölthetőek le. Ilyen például a Ramadan Kareem, amely megadja a következő ima időpontját, és a Korán Mojawed, amely által az egész Korán letölhető az okostelefonra arabul.

  • Mutatja a holdfázist

  • Minden, amire egy muszlimnak szüksége lehet

  • Arra van Mekka

  • Az imák ideje és rendje

  • Még több mint 9 óra iftárig

Pontok járnak a teljesített imákért
A Muslim Pro –t az egyik legjobb iszlám mobilalkalmazásként tartják számon, mert pontos imaidőt lehet találni vele tartózkodási helytől függően, van benne imára hívó müezzinszó (azan/adhan), és egy mozgó iránytű, amely Mekka irányába mutat. De még tartalmaz olyan különlegességeket is, mint egy “halal” – vagyis az iszlám előírásoknak megfelelő ételeket árusító – éttermeket és mecseteket mutató térképet, muszlim naptárat, benne az iszlám szent ünnepeinek dátumait, valamint megtalálható benne Allah és Mohamed próféta 99 neve. De a Korán teljes szövege 15 nyelvre lefordítva sem hiányozhat belőle.

A Ramadan Tracker elnevezésű alkalmazás az új vagy járatlan muzulmánoknak szól, akiknek útmutatásra van ahhoz szükségük, hogy tudják, mikor mit kell tenniük Ramadán idején. Annyiból más, mint a többi hasonló alkalmazás, hogy a hívőnek célokat kell benne beállítania, és aztán megjelölnie, melyeket teljesítette azok közül : például a napi öt imából hányat mondott el, böjtölt-e rendesen, olvasott-e Koránt, végzett-e karitatív munkát. Minden kipipált cél után pontok járnak.

A muszlimok körében egyik legnépszerűbb mobilalkalmazás a Muslim’s Prayer Times, amely riaszt a napi ötszöri ima idején, megmutatja a hold fázisait, Mekka irányát, és le tudja játszani az “azan”- t, vagyis a müezzin imára hívó énekét.

A Blackberry-nek is vannak muszlimoknak szóló alkalmazásai, amelyek azonban nem kapcsolódnak szorosan a Ramadánhoz. Ilyen az Islam 101, amely az iszlám alapvető hitelveit tartalmazza, és a Pilgrimage, azaz Zarándoklat, amely a Háddzs-on, vagyis az iszlámok egy életben egyszer kötelező mekkai zarándoklatán vezeti végig a felhasználót. Az interaktív alkalmazás egy térképen bemutatja a zarándoklat különböző állomásait, ahol a vallási rítusokat kell végrehajtani, és egy zarándoklattal eltöltött nap összes mozzanatát is. A felhasználó a zarándoklat során vészhelyzetben hívható telefonszámokat is elérheti az alkalmazással.