rendkívüli hír

Észak- és Dél-Korea megállapodott a keszongi közös ipari park újranyitásáról. A két ország kapcsolata februárban került mélypontra Észak-Korea atomkísérlete után. Később Phenjan azzal támasztotta alá háborús fenyegetését Dél-Korea és az Egyesült Államok ellen, hogy visszahívta dolgozóit a keszongi parkból.

A mindkét fél számára fontos határövezeti gazdasági terület április 8. óta nem működik.

A keszongi park vezetője szerint még nem lehet pontosan tudni, hogy mikor nyithatják meg újra a területet. Kim Hak-Kwon azt mondta: először fel kell mérni a helyzetet, hiszen a gyárak és a raktárak 3 hónapja zárva vannak.

A főleg dél-koreai finanszírozású komplexumban több mint 120 dél-koreai cég működik, amelyben 53 ezer észak-koreai dolgozik. A két ország 2003-ban közösen hozta létre a keszongi parkot, amely jelentősen hozzájárul mindkét állam gazdaságához. Az újranyitás szimbolikus jelentőségű a két ország kapcsolatában.