rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb félelmek a kínai gazdasággal kapcsolatban


Gazdaság

Újabb félelmek a kínai gazdasággal kapcsolatban

Kína rontotta a kereskedelmi szektor növekedésével kapcsolatos várakozásait, miután a legutóbbi adatok szerint júniusban visszaesett az export és az import is. Erre tavaly év eleje óta nem volt példa: a várt növekedéssel szemben a kivitel – a válság óta nem látott mértékben – 3,1 százalékkal csökkent, a behozatal 0,7 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban.

Az import csökkenése azért is rossz hír, mert az ázsiai országban egyre javuló életszínvonal miatt az európai és az amerikai export cégek egyre inkább alapoznak a több mint egymilliárd fős kínai belső piac fogyasztására.

A kivitel és a behozatal visszaesése mégsem rengette meg a kínai tőzsdéket.

- Ez nem annyira meglepő – mondta a Baxter FX vezető stratégája. Peter McGuire szerint a következő hónapokban tovább gyengülhet a szektor teljesítménye. Az elmúlt évek robosztus növekedése nem volt tartható, ezért természetes a lassulás.

A kereskedelmi többlet júniusban 27.1 milliárd dollár lett.

A hagyományos exportpiacok – az amerikai és az európai gazdaságok – nehézségei mellett a kínai cégek szerint visszaveti a kivitelt az erős jüan is.

Az adat beárnyékolja a hétfőre várható legfrisebb GDP-adattal kapcsolatos várakozásokat is. Az éves növekedés 7,5 százalékra lassulhatott az előrejelzések szerint.

A kínai gazdasági növekedést több veszély is fenyegeti: jelentősek a hitelezési problémák, növekednek a munkaerőköltségek, gyorsul az infláció és emiatt csökken a további monetáris lazítás valószínűsége.