rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Indulóban az új közszolgálati televízió Görögországban?


Görögország

Indulóban az új közszolgálati televízió Görögországban?

Egy új műsorszignált láthatnak azok, akik az egy hónappal ezelőtt bezárt ERT közszolgálati csatornára kapcsolnak Görögországban. Az új csatorna neve viszont nem ERT, hanem EDT. A sajtó szerint holnaptól elindul az ideiglenes adás is, filmekkel, zenékkel. Az adást egy magáncég stúdiójából sugározza a görög állam: a korábbi közszolgálati média székházát egyelőre a dolgozók tartják megszállva.

- Ennek a szignálnak semmi köze a görög közmédiához, az ERT-hez. Nem az ERT stúdiójából és berendezéseivel sugározzák. Egy magánstúdióból jön a jel – mondta az ERT egyik korábbi technikusa.

Bár a görög közszolgálati média egy hónapja bezárt, a dolgozók az ERT egyik épületéből azóta is tiltakozó programot sugároznak az interneten. A kormány egy jóval kisebb, olcsóbb nemzeti médiát akar indítani, a korábbihoz képest fele annyi alkalmazottal.

- Úgy gondoljuk, hogy folytatnunk kell a tiltakozást, mert Görögországnak szüksége van a hiteles, jó minőségű tájékoztatásra. A görög társadalom támogat minket – mondta az ERT egyik korábbi újságírója.

A görög kormány takarékossági okokra hivatkozva június 11-én zárta be a közszolgálati rádiót és televíziót. A lépés tiltakozási hullámot váltott ki, bel- és külföldön. A tervek szerint az új közmédia kisebb és olcsóbb lenne. A tiltakozások egy hónapja tartanak: az ERT elbocsátott szimfonikus zenekara például minden nap koncertet ad az egykori székház előtt.