rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Részletekben kap pénzt Görögország


Világ

Részletekben kap pénzt Görögország

Az eurozóna pénzügyminiszerei megállapodtak, hogy a 6,8 milliárd eurós mentőcsomag első, 2,5 milliárd eurós részletét júliusban átutalják Görögországnak. Ezt követően az IMF 1,5 milliárd eurót ad augusztusban, majd az EU újabb ötszázmillió eurót fizet októberben.

Görögországnak a pénzügyi segítség fejében hatékonyabbá kell tennie a gazdaságát, privatizálnia kell több állami vállalatot és társadalmi reformokat kell bevezetnie.

A reformok egyik eleme, hogy csökkentsék az állami aparátust. Ehhez júliusban 12 600 közalkalmazottat kell elbocsátani.

A görög pénzügyminiszter szerint a legnagyobb kihívás az, hogyan csökkentsék a kiadásokat, miközben a gazdaságot növekedési pályára állítják.

A trojka szakértői szerint, ha Görögországnak sikerül véghezvinnie a strukturális változtatásokat, akkor a hitelprogramban vállalt kiigazítási pályán lehet tartani a görög gazdaságot, vagyis 2014-ben az ország kilábalhat a recesszióból.