NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fegyveres oszlatás a Dalai Láma születésnapján

Fegyveres oszlatás a Dalai Láma születésnapján
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A száműzött vallási vezető, a Dalai Láma 78. születésnapját ünneplő tibeti buddhista szerzetesekre és civilekre nyitott tüzet szombaton a kínai rendőrség. Ketten súlyosan megsérültek – közölte az amerikai székhelyű International Campaign for Tibet nevű jogvédő szervezet.

Az incidens a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány lévő tibeti prefektúrájában, Kancéban történt egy a buddhisták által szentnek tartott hegyen, amelyen a szerzetesek füstölőket gyújtottak és tömjénáldozatot mutattak be.

- Rengeteg felfegyverzett rendőr és katona vonult fel, legalább hét harckocsival és rendőrségi csapatszállítóval – írta az amerikai szervezet egy szemtanúra hivatkozva. A közlemény szerint a biztonsági erők azért támadt a körülbelül ötszáz tibetire, hogy megakadályozzák szertartásukat. A helyszínen többen is szóvá tették, hogy a füstölők égetése nem bűncselekmény. A rendőrség ekkor tüzet nyitott a fegyvertelen gyülekezőkre, és könnygázt is bevetett a feloszlatásukra – állítja a civil szervezet több Indiában élő tibeti forrása. Két szerzetest fejen lőttek, és mások is megsérültek.

Bár a kínai hatóságok általában keményen lépnek fel a tibeti tiltakozások feloszlatásakor, lőfegyvereket nagyon ritkán használnak.

A kínaiak tagadnak

A kínai helyi hatóságok az amerikai szervezettel telefonon azt közölték, nincs tudomásuk az incidensről. A kínai külügyminisztérium is azt állította, hogy nem tud a tibeti gyűlés feloszlatásáról, és a pekingi diplomácia szerint a történet terjesztése a Dalai Láma szeparatista propagandatörekvése.

- A száműzött vallási vezető saját születésnapját is a kínaiak elleni fellépésre használja, de azt reméljük, hogy az emberek átlátnak ezen – mondta Hua Csun-Jing külügyi szóvivő.

A kínai megszállás alatt álló Tibetben mostanáig tilos volt a Dalai Láma születésnapjáról megemlékezni. Az 1959-ben Indiába menekült Tendzin Gyacot a kommunista országban a mai napig erőszakos szeparatistának tartják. A vallási vezető szerint az ő célja, hogy Tibet a jelenleginél nagyobb autonómiát kapjon.

Élve égetik el magukat

2009 óta száztizenkilenc tibeti gyújtotta fel magát a kínai uralom elleni tiltakozásul, legtöbbjük belehalt sérüléseibe. Az önégetések általában nem a tibeti autonóm régióban, hanem a tibetiek által lakott tartományokban, Szecsuánban, Ganszuban és Csinghajban történnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz

Most Kína a panaszos fél: hatalmas nyugati hacker-veszélyre figyelmeztet a biztonsági szolgálat

Kína nem tárgyal a Nyugattal Ukrajnáról, ha nincsenek ott az oroszok is az asztalnál