rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Zátonyra futottak az elnöki tárgyalások Egyiptomban?


Egyiptom

Zátonyra futottak az elnöki tárgyalások Egyiptomban?

Miután az egyiptomi hadsereg eltávolította Mohamed Morszit a hatalomból, az alkotmánybíróság elnökét, Adli Manszúrt nevezte ki ügyvezető elnöknek. A hadsereg vezetése békés átmenetet és új választásokat ígért. Azt azonban még nem tudni, ez utóbbi mikor történhetne meg. Jelenleg Morszi házi őrizetben van, a Muzulmán Testvériség több vezetőjét pedig letartóztatták.

Nem hajlandóak tárgyalni

Amint az várható volt, a Testvériség elutasította az új államfő kinevezését. A szervezet követői Adli Manszúrt nem tekintik legitim elnöknek, még átmenetileg sem. A konzervatív al-Núr párt pedig – amely korábban támogatta Morszi eltávolítását – nem vesz többé részt az elnöki utódlásról szóló egyeztetéseken.

- Addig nem lehet szó párbeszédről és egyeztetésekről, amíg ez a katonai puccs tart. Azt követeljük, hogy az elrabolt és fogva tartott elnököt helyezzék vissza hivatalába. Ha ez megtörténik, akkor egyeztethetünk a válság megoldásáról – fogalmazott a Testvériség egyik vezetője.

Az egyiptomi belpolitika polgárháborús szintű megosztottsága egyelőre lehetetlenné teszi a politikai diskurzust. Szombatig úgy tűnt, hogy a Mubarak-ellenes mozgalom egyik vezéralakja, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egykori vezetője, Mohamed el-Baradei irányítja majd Egyiptomot a következő választásokig.

Az elnöki szóvivő úgy fogalmazott, hogy az elnök egyeztetett az utódlásról a közélet néhány ikonikus alakjával, így Mohamed el-Baradei-jel. Az esküt viszont, az egyre súyosbodó erőszak miatt, el-Baradei nem tette le. Az egyeztetés folytatódik, miközben a kairói utcákon tombol az erőszak. A jelentős erőt képviselő Muzulmán Testvériséget pillanatnyilag lehetetlen bevonni a folyamatba.

A szélsőséges megosztottság, és az, hogy a szalafisták kivonultak az elnöki tárgyalásokról, olyan politikai vákuumot teremt Egyiptomban, amelynek a vége egyelőre még nehezen látható. A hadsereg ambíciói sem egyértelműek, az ország gazdasága pedig folyamatosan romlik, a devizatartalékokat a kimerülés veszélye fenyegeti.