rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A vérontás tovább rontja a helyzetet Egyiptomban


Egyiptom

A vérontás tovább rontja a helyzetet Egyiptomban

Lázadásra szólította fel híveit a Muzulmán Testvériség, miután legalább 40 ember meghalt hajnalban a kairói katonai támaszpontnál, ahol feltételezetően fogvatartják a megbuktatott elnököt.

Morszi hívei szerint a katonák tüzet nyitottak az imádkozó tüntetőkre. A hadsereg szerint azonban egy terrorista csoport megrohamozta az épületet, és ekkor tört ki a lövöldözés, amelyben egy katona életét vesztette.

- A lövéseket többségében katonák adták le, és még néhány rendőr – mondta egy, a helyszínen megsérült férfi, aki szerint a hadsereg elárulta az egyiptomi embereket.

Az összecsapás elmélyítette az egyiptomi politikai válságot. A Muzulmán Testvériség lázadásra szólította fel a híveit, hogy “megvédjék az országot a katonai puccs összeesküvő hazaárulóitól”. Az iszlamista al-Núr párt pedig bejelentette, hogy a vérontás miatt felfüggeszti részvételét a miniszterelnök kiválasztásáról szóló tárgyalásokon.

Eddig ugyanis nem sikerült megegyezni az átmeneti egyiptomi kormányfő személyéről, miután az ideiglenes elnök, Adli Manszúr az ultrakonzervatív szalafisták vétója miatt sem a nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt vezetőjét, Mohamed El-Baradeit, sem második mérsékelt jelöltjét, a szociáldemokrata ügyvédet, Zijád Bahá el-Dint nem nevezhette ki a posztra.