rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Halálra ítéltek egy volt kínai minisztert


Kína

Halálra ítéltek egy volt kínai minisztert

Az elmúlt évek egyik legnagyobb kínai belpolitikai botránya két évvel ezelőtt robbant ki. Liu Cse-csün 2003-ban lett az ázsiai ország vasútügyi minisztere, korábban az egyik kínai tartomány helyi vasúti vezetője volt. 2011-ben indított ellene belső vizsgálatot a Kínai Kommunista Párt, az indok súlyos fegyelmi vétség volt.

Visszaélt hivatali hatalmával

A rágalmazás nem volt alaptalan, kiderült, hogy Liu Cse-csün mind helyi vezetőként, mind miniszterként többször is visszaélt hivatali hatalmával. 1986-tól kezdve, 25 éven keresztül saját ismerőseit juttatta különböző megbízásokhoz, 11-en pedig neki köszönhetően kaptak fontos beosztást. Midezekért 2011-ig mintegy 65 millió jüant, vagyis csaknem 2,3 milliárd forint kenőpénzt kapott.

Súlyos ítélet

A kommunista párt belső vizsgálata után távoznia kellett posztjáról, később pedig kizárták a pártból. A bírósági eljárás néhány hónappal ezelőtt kezdődött és hétfőn ért véget. A Pekingi Ítélőtábla korrupció miatt halálra ítélte a volt minisztert, de a büntetést két évre felfüggesztették, emellett hivatali hatalommal való visszaélés miatt 10 év börtönbüntetést is kiszabtak rá. Az ítélethirdetés előtt Liu Cse-csün elismerte bűnösségét és elnézést kért hibáiért.