rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre többen menekülnek Európába


Európa

Egyre többen menekülnek Európába

Nőtt a menedékkérők száma Európában – ez derült ki az uniós szakmai szervezet jelentéséből.

2012-ben 11 százalékkal nőtt a menedékkérők száma az előző évhez képest, összesen 335 ezren kértek nemzetközi segítséget. A legtöbben továbbra is Afganisztánból érkeznek.

- A tagállamok sokat költenek a menekültügyre, ez az általános tendencia – magyarázta az uniós szervezet vezetője. – Az Európai Parlament néhány hete elfogadta átfogó menekültügyi csomagját, a tagállamok számára viszont komoly kihívás lesz ennek alkamazása – tette hozzá Robert Visser.

Az Európai Parlament júniusban szavazta meg az új szabályokat. Ennek alapján minden uniós tagállamban ugyanúgy kezelik majd a menedékkérőket.

A hivatal igazgatója elmondta azt is, hogy Horvátország megfelelt az uniós elvárásoknak a menekültügyben, de az intézményrendszerét még fejleszteni kell.