rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Diáktüntetés Athénban


Görögország

Diáktüntetés Athénban

Összecsapások voltak a görög diákok és rendőrök között Athénban. A megszorítások ugyanis a közoktatást is súlyosan érintik, ez ellen tíltakoztak a diákok az Athéni Egyetem előtt éppen akkor, amikor odabent az egyetem vezetése tárgyalt. A rendőröket is ők hívták ki, tartva a diákoktól. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a megbeszélések témája.

A lökdösődésben a rendőrök könnygázt is bevetettek, komolyabb sérülést azonban senki sem szenvedett.

- Nem tudni miért, mi okból egyszer csak megjelentek a rendőrök és véletlenszerűen elkezdték a diákokat őrizetbe venni, minden különösebb ok nélkül. Mindezt az arra sétáló turisták szeme láttára. Ez egyszerűen a demokrácia megsértése – mondta a demonstráció egyik szemtanúja, aki egyben az egyetem dolgozója is.

A diákok a megszorításokon túl az egyetemek és karok, összevonása ellen is tiltakoztak. Az új szabályok korlátozzák a diákönkormányzatokat is, kevesebb beleszólást engednek a döntésekbe, miközben az egyetemek irányításába a politika egyre jobban beleszól.