rendkívüli hír

Összecsapások Egyiptomban: tizenhét halott

Éppen ezt olvassa:

Összecsapások Egyiptomban: tizenhét halott

Betűméret Aa Aa

Pénteken késő este már tizenhét halálos áldozata és több mint négyszáz sebesültje volt az egyiptomi zavargásoknak, az elmozdított iszlamista elnök hívei és az ellenzéki tüntetők összecsapásainak – a kairói egészségügyi minisztérium szerint.
Napközben a szerdán a hatalomból elmozdított Mohamed Morszi hívei tömegtüntetéseken követelték a hatalmat átvevő katonaságtól az elnök visszhelyezését posztjára.
A Muzulmán Testvériség felszólítására az utcára vonuló elnökpártiak a belváros széléről a hetek óta az ellenzéki tüntetők kezén lévő Tahrir tér felé vonultak, hogy a szomszédos utcákon egyesüljenek, és elfoglalják a szimbolikus jelentőségű teret.
A tahríriak megpróbálták elbarikádozni a térre vezető utakat, de az elnök támogatóit nem sikerült teljesen távol tartani, és a két tábor Nílus partján és hídjain összecsapott egymással.

Bár az erőszakra számítani lehetett, a hadsereg csak másfél órával az összecsapások kezdete után avatkozott közbe, és tankokkal szorította ki az elnök támogatóit a Tahrír tér környékéről. Az elnök hívei szerint a katonák közéjük lőttek, és legalább három ember meghalt. A hadsereg tagadja ezt, és azt közölte, hogy csak könnygázt használta a tömeg feloszlatására.

A Morszi-párti tüntetők az állami televízió székháza előtti nagygyűlésre vonultak késő este, és ott követelték az egy éve hivatalba lépett államfő visszahelyezését posztjára.