rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Halálos áldozatok Egyiptomban - a hadsereg cáfolja, hogy a katonák lőttek volna a tömegbe


Egyiptom

Halálos áldozatok Egyiptomban - a hadsereg cáfolja, hogy a katonák lőttek volna a tömegbe

Legalább három tüntető meghalt Egyiptomban a Muzulmán Testvériség által szervezett demonstráción, ahol az elnököt megbuktató katonai puccs ellen tiltakoztak.

Egyes hírek szerint a hadsereg katonái tüzet nyitottak a tüntetőkre, akik a kairói katonai támaszpont épületei elé vonultak. Feltételezhetően ott tartják fogva Mohamed Morszit. A demonstráció résztvevői a volt iszlamista államfő szabadonbocsátását követelték.

Egyes hírek szerint a katonák sörétes puskákkal lőttek a tömegbe, a lövések pedig azután dördültek el, hogy az egyik tüntető megpróbált egy transzparenst kifeszíteni a barakk épületére.

A helyszínen készült felvételeken látszik, hogy többen megsérültek. Földön fekvő, vérző embereket lehetett látni az utcán, és egy letakart holttestet is.

A hadsereg közlése szerint ők senkire sem nyitottak tüzet, csupán könnygázt vetettek be a tüntetők ellen.

Azt nem tudni, hogy lehetett-e a helyszínen a hadseregen kívül más fegyveres erő.