NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Július 3: az első autó a történelemben

Július 3: az első autó a történelemben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Július 3, 1886: Karl Benz hivatalosan is leleplezi a Benz Patent Motorwagent, az első motor által hajtott járművet.

Karl Benz saját motort épített járművének, melyet a történelem első autójának tartanak. Az első bemutatót 1886. július harmadikán tartotta a németországi Mannheimben. Az ekkor bemutatótt ős-autó sok közös vonást mutat a ma gépjárműveivel. A motor, a hűtő és az elektromos világításrendszer ugyanazon elv alapján működnek ma is.

Vannak azonban eltérések is: Benz hiába akart négykerekű járművet alkotni, végül mégis a háromkerekű tricikliforma mellett döntött, hogy ezzel is elősegítse az autó kormányozhatóságát. A 3-4 lóerős járgány a mannheimi utcákon 12 km/h sebességgel közlekedett.

Szintén július 3-án történt:

  • 1884: a Dow Jones és Tsai közzéteszi első tőzsdejelentését

  • 1962: véget ér az algír függetlenségi háború Franciaország ellen. A gerillaakciókkal, kínzással, terrorizmussal fémjelzett harcok végül Algéria függetlenségéhez és a IV. francia köztársaság összeomlásához vezettek.

  • 2005: törvényessé válik az egynemű párok házassága Spanyolországban, így Belgium és Hollandia után Spanyolország lesz a harmadik ország a világon, ahol engedélyezik a homoszexuális párok törvényes házasságát.

Július 3-án születtek:

  • 1883: Franz Kafka, cseh-német író. Gyakran a XX. század legkarizmatikusabb írójának tartják, legismertebb művei A kastély, A per és Az átváltozás.

  • 1962: Tom Cruise, amerikai színész, író, rendező és producer. Legismertebb szerepe a titkosügynök Ethan Hunt a Mission Impossible filmsorozatban.

  • 1971: Julian Assange, ausztrál újságíró és aktivista, a WikiLeaks alapítója, a weboldalé, mely a titkos kormányközi iratok kiszivárogtatásáról vált ismertté.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kudarc a klímavédőknek: harmadik éve emelkedik a német benzinfogyasztás

Olaf Scholz – a baj nem jár egyedül

Bűnösnek ítélték a dízelbotrányban az Audi és a Volkswagen korábbi luxusági vezetőjét