rendkívüli hír

Tízezrek haláláért kell felelnie Csád korábbi elnökének

Éppen ezt olvassa:

Tízezrek haláláért kell felelnie Csád korábbi elnökének

Betűméret Aa Aa

Bíróság elé állították Csád korábbi elnökét, Hissene Habrét. A diktátorként számon tartott 71 éves férfi ellen emberiesség elleni bűntettek, háborús bűncselekmények és kínzás vádjával jár el a bíróság a szenegáli fővárosban, Dakarban.

Habrét szenegáli otthonában vették őrizetbe. Csád korábbi vezetője 22 éve él száműzetésben Szenegálban, így közbeszéd tárgya, hogy miért vártak ilyen hosszan az ellene való eljárással.

Emberi jogi aktivisták szerint tízezrek, akár 40 ezer ember haláláért is felelős Habré, aki 1982 és 1990 között volt az olajban gazdag közép-afrikai ország elnöke. Habré egyébként visszautasítja, hogy egypártrendszeres uralma idején erőszak, kínzás vagy atrocitás ért volna ellenzékieket.

1990-ben puccsal távolították el a hatalomból. A kilencvenes években nyomozás vizsgálta a nyolcvanas években elkövetett bűntetteket, így exhumáltak egy tömegsírt is.

A hágai Nemzetközi Bíróság és civil szervezetek kampányának együttes nyomására indított bírósági eljárást Szenegál Hissene Habré ellen.