rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A görögök bizonygatják, hogy megérdemlik a trojka bizalmát


Gazdaság

A görögök bizonygatják, hogy megérdemlik a trojka bizalmát

A trojka, azaz az IMF, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság képviselői megkezdték a tárgyalások második fordulóját Athénban. A görög kormány három napot kapott, hogy bebizonyítsa: folytatni fogja a hitelezők által elvárt reformokat.

A megbeszéléseken szóba került, hogy meg kellene könnyíteni a görög munkavállalók elbocsátását. Felmerült az is, hogy a vállakozások külön adót kellene, hogy fizesenek házipénztár-állományuk után.

A Barclays Bank egyik elemzője szerint a görögök már eddig is hihetetlen sokat tettek a költségvetési hiány csökkentése érdekében.

- A költségek csökkenése miatt munkerő-piacuk már most versenyképesebb. Egyre több bevétel jön be a turizmusból, olyannyira, hogy ez idén akár rekordot is dönthet – mondta az elemző.

A görög kormány minden eszközzel igyekszik bizonyítani, hogy a gazdaság egyre jobb állapotban van, és az ország megérdemli a hitelezők bizalmát.

Az Európai Bizottság szerint a görögök nem kaptak háromnapos ultimátumot, de a tárgyalásokat péntekig be kell fejezni. Az Unió pénzügyminiszterei hétfőn megkapják a trojka jelentését, és eldöntik, mi legyen a sorsa a 8,1 milliárd eurós mentőcsomag következő részletének.