rendkívüli hír

Egyre közelebb jár Európa a bankunióhoz. Az Európai Unió vezetői bíznak benne, hogy az év végéig megállapodnak egymással a részletekről a tagállamok képviselői. A munka annak ellenére is folytatódik, hogy szeptemberben választásokat tartanak Németországban.

- Az Európai Bizottság a következő két hétben mutatja majd be a javaslatát. Ez biztosítja a nehéz helyzetben lévő bankok egységes felügyeletét. A tervezet tartalmazza majd azt is, hogy ne az állampolgárok, hanem a bankok fizessenek a saját hibáik miatt – jelentette be José Manuel Barroso.

Teljes egyetértés egyelőre nincs. Franciaország minél előbb bevezetné az új szabályozást, Németország pedig az egységes mechanizmus érdekében módosítana az uniós alapszerződésen. Angela Merkel kancellár szerint bővíteni kell az európai intézmények hatáskörét.

Az uniós pénzügyminiszterek csütörtökön döntöttek arról, hogy a nagybetéteseknek, részvényeseknek és a kötvényeseknek is részt kell vállalniuk a bajba kerülő bankok megmentésében.

Az uniós csúcson döntés született arról is, hogy a következő ciklus költségvetésében a jelenlegi 6 milliárd euróról 8 milliárd euróra emeljék a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemre szánt összeget.