rendkívüli hír

Afrikai körútjának első állomására, Szenegálba érkezett Barack Obama. Az amerikai elnöknek ez a második útja a kontinensre, előző ciklusában, négy évvel ezelőtt Ghánába látogatott.

Az Egyesült Államok első fekete elnökét sokan nagy lelkesedéssel várták Szenegálban. Minden újság címlapjáról Obama mosolygott a szenegáliakra, Dakar utcáin pedig több boltban az arcképével ellátott pólókat és emléktárgyakat árulnak.

- Óriási öröm ez nekünk – mondta egy éppen Obama-pólót vásárló férfi, aki szerint sokat fejlődött a világ, hogy az Egyesült Államoknak mára fekete elnöke lehet.

Azonban nem mindenki örül felhőtlenül. Szenegálban rengetegen éheznek és óriási a szegénység. Sokan több segítséget vártak volna a fekete elnöktől.

- Örülünk Omaba elnök látogatásának, de annak örülnénk igazán, ha segítene rajtunk – mondta egy szenegáli nő, aki szerint hiába dolgoznak éjjel-nappal, nem jutnak egyről a kettőre, sem ők, sem az ország.

Kérdés, hogy az amerikai elnök csütörtöki beszéde vajon visszaadja-e a reményt a csalódottaknak. Barack Obama Szenegál után Dél-Afrikába, majd Tanzániába utazik.