rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Új kabinet Görögországban


Görögország

Új kabinet Görögországban

Felesküdött kedden az új görög kormány, egy nagyobb szabású átszervezés után. A korábban hárompárti kormánykolíció kétpártivá zsugorodott, ahol a szocilista PASZOK kulcsfontosságú tárcákat kaptak meg.

Az új miniszterek közül a Pánhellén Szocialista Mozgalom vezetője Evengelosz Vanizelosz tölti be a miniszterelnökhellyetesi és külügyminiszteri posztokat. A pénzügyminiszter továbbra is Jannisz Szturnarasz maradt. Az igazságügy, a közigazgatási reform, a szállítás és a honvédelem élére is új politikusok kerültek.

Antonisz Szamarasz egy éves kormánya így megmenekült az összomlástól, amiből pénteken lépett a Demokratikus Baloldal, a közszolgálati tv és rádió bezárása körüli vita miatt.

– Most az a legfontosabb a számunkra, hogy újra talpraálljunk, szembe szálljunk a munkanélküliséggel, befektetőket hozzunk és elekrüljük a további megszorításokat – hangsúlyozta a görög kormányfő.

Az új kormánykoalíció még ha hajszállal is, de megőrizte parlamenti többségét. Most már az igazi kihívás az, hogy valóban tudnak-e együtt dolgozni, ahogyan az euronews tudósítója is jelenti.

– A koalíciós partnerek Antonisz Szamarasz miniszterelnök és a szocialista PASZOK vezetője Evangelosz Venizelosz ígéretet tettek arra, hogy együtt kormányozzák az országot a következő választásokig. Ez persze azt is jelenti, hogy addig nem csak nekik, de minisztereiknek is félre kell tenniük különböző politikai és ideológia nézeteiket is.