rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Globalizáció és a népesség csökkenése


Németország

Globalizáció és a népesség csökkenése

Három hónap múlva tartják a német választásokat. Merkel kancellárnak várhatóan nagy akadályokat kell leküzdenie a mostani kampányban.

A kancellár azt hangsúlyozta, hogy a globalizáció és a népesség csökkenése a két legnagyobb kihívás, amivel az országnak most szembe kell néznie.

-Szeptember 22. döntő fontosságú lesz az ország számára. El kell dönteni, hogy Németország a siker útján marad a CDU-CSU vezetése alatt vagy a baloldaliakra vált – mondta Angela Merkel német kancellár.

Az ellenzéki szociáldemokraták kampány szövetséget kötöttek a zöld párttal.

-Az első választási kampány, amiben részt vettem 1969-ben volt, és azóta se láttam olyan választási programot,amit ilyen kevés ambicióval.mutatott volna be egy kancellár – mondta az ellenzéki szociáldemokrata párt jelöltje, Peer Steinbrück.

Németországban kevés gyermek született az elmúlt években. A következő három ciklusban az ország komoly munkaerőhiánnyal kell, hogy szembenézzen, szakértők szerint csaknem 6 millió ember fog hiányozni a munkaerő piacról. A kancellár hangsúlyozta, hogy csak akkor tud Németország jól teljesíteni a jövőben, ha Európában is erős alapokon áll a gazdaság.