rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Akár halálra is ítélhetik a pakisztáni diktátort


Pakisztán

Akár halálra is ítélhetik a pakisztáni diktátort

Vádemelést kért az egykori pakisztáni diktátor, Pervez Musarraf ellen a pakisztáni kormányfő. Navaz Sharif parlamenti beszéde azt jelzi, hogy az új kabinet kész szembe menni a katonai hatalommal, amely Pakisztán elmúlt csaknem 70 évének nagyobb részében az országot irányította.

A miniszterelnök szerint Musarrafnak a 14 évvel ezelőtti katonai puccs miatt hazaárulásért kell felelnie, továbbá az igazságszolgáltatás lefejezéséért és számos gyilkosságért, köztük közvetetten Benazír Bhuttó, egykori kormányfő haláláért is. A kormány azt feltételezi, hogy a 2007-es merénylet azért lehetett sikeres, mert Musarraf nem gondoskodott megfelelően a politikus védelméről.

Az egykori katonai diktátor, Pervez Musarraf áprilisban tért vissza Pakisztánba majdnem négy évi önkéntes száműzetés után, hogy induljon a májusi választásokon. De erre nem volt lehetősége, mert házi őrizetbe került. A választásokat pedig az a Navaz Sharif nyerte, akit Musarraf 1999-ben elzavart a hatalomból.

Az idei választások történelmet írtak a ázsiai országban. Először fordult elő, hogy polgári kormány – mandátumát kitöltve – polgári kormánynak adta át helyét Pakisztánban.