rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A közszolgáltatások színvonala miatt elégedetlenek a brazilok


Brazília

A közszolgáltatások színvonala miatt elégedetlenek a brazilok

A buszjegyek árának emelése miatt kezdődtek a tüntetések, de ez az elégedettlenségnek nem csak ez okozza. A többi közszolgáltatás állapota miatt is tiltakoznak az emberek és nehezményezik, hogy milliárdokat költött a kormány stadionépítésre.

Egy tüntető mérnök azt mondta euronews stábjának, hogy minden nap busszal jár és tudja mennyibe kerül és milyen szolgáltatást nyújtanak, szerinte ez volt mindenkinek az utolsó csepp a pohárban.

Egy kommunikációs menedzser azt mondta, hogy nem látja hová tart ez az ország, rosszak a közszolgáltatások és egyszerűen elegük van.

A tüntetések egyik szervezője pedig arról beszélt a Sao Pauloban forgtaó stábnak, hogy sok barátját letartóztatták és igazságtalanul gyanúsítják. Szerinte azokat is letartóztatták, akik csak fényképezték a tüntetőket.

Az euronewsnak tudósító újságíró elmodta, hogy az emberek elégedettlenek azzal, hogy az adófizetők pénzéből mennyit költött a kormány a nagy sporteseményekre.

Braziliában rendezik jövőre a világbajnokságot, 2016-ban pedig az olimpiát. A kormány ezért az utóbbi években alig költött a közszolgáltatások javítására.