rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az USA tárgyalhat Észak-Koreával


Korea

Az USA tárgyalhat Észak-Koreával

Az Amerikai Egyesült Államok válaszolt Észak-Korea azon felkérésére, miszerint az USA-val akarnak tárgyalni Dél-Korea kapcsán. Egy amerikai demokrata forrás szerint a jövő hét közepén kezdődhetnek meg a tárgyalások japán és dél-koreai diplomatákkal arról, hogy az USA tárgyal-e majd Észak-Koreával, és ha igen, milyen körülmények között.

Az észak-koreai Nemzeti Védelmi Tanács vasárnap reggel jelentette be, hoyg tárgyalnának az USA-val, pár nappal azután, hogy lemondák az erre a hétre tervezett megbeszéléseket déli szomszédjukkal.

Kim Dzsong Un az állami tévében olvastatta be újabb tárgyalási javaslatát, amelyben kizárta annak lehetőségét, hogy az ország lemondjon atomfegyvereiről. Az utóbbi hónapok feszültségét azonban épp az észak-koreai atomkísérletek okozták.

Dél-Koreában egész héten tüntetések voltak, amiért Észak-Korea lemondta a találkozót, mert nem volt megfelelő számára a dél-koreai tárgyalódelegáció személyi összetétele.