rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Irán: a nép voksolt, most Hamenei jön!


Irán

Irán: a nép voksolt, most Hamenei jön!

Az elnökválasztás idén közügynek bizonyult Iránban. A több mint 50 millió szavazópolgár többsége ugyanis a várakozásokkal ellentétben leadta voksát pénteken. A szavazóhelységek előtt hatalmas sorok kígyóztak még este is, úgyhogy a procedúrát órákkal meg kellett hosszabbítani ahhoz, hogy mindenki sorrakerüljön.

A lapok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy bárki lesz is az elnök, mozgástere korlátozott. A végső döntést ugyanis minden kérdésben a vallási vezetés, nem ritkán maga Hamenei ajatolláh hozza meg.

Az irániak ugyanakkor úgy érzik, hogy érdemes volt túltenniük magukat a 2009-es elnökválasztás kudarcán, mert azzal, hogy ilyen sokan elmentek szavazni, mégiscsak elérték, hogy a helyzet megváltozzon.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az eddigi, alapvetően fenyegető iráni külpolitika, aminek a gazdasági szankciókat köszönhetik, olyan mély válságba sodorta az országot, hogy tovább már nem tartható. Ugyanakkor az is sokaknak fontos, hogy a következő elnök ne váljon érdekcsoportok szócsövévé, hanem képes legyen az ország egészét képviselni.

Az előzetes adatok alapján a mérsékelt jelölt, Haszan Rohani fejhosszal vezet vetélytársai előtt több mint 51 százalékos szavazati arányával. A második Teherán polgármestere, Mohamed Bager Kalibaf 15 százalék körüli eredménnyel. A harmadik helyen pedig a nukleáris főtárgyaló, Hamenei ajatolláh “kedvence”, Szaíd Dzsalili és a Forradalmi Gárda egykori feje, az előző elnökválasztás egyik vesztese, Mosen Rezai váltják egymást.