rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szíria: hiába könyörög az ENSZ főtitkára


Szíria

Szíria: hiába könyörög az ENSZ főtitkára

A szíriai ellenzék tárgyalásokat kezdett a Nyugat és Törökország képviselőivel arról, mikor és miféle segítségre számíthat.

Az Egyesült Államok elnöke ugyanis csütörtökön engedélyt adott a szíriai felkelők fegyveres támogatására azután, hogy bizonyítottnak ítélte a gyanút, mely szerint az Aszad-rezsim vegyi fegyverhez nyúlt a közelmúltban többször is.

az ENSZ főtitkára eközben ismét arra figyelmeztetett, hogy a Szíriában harcoló felek felfegyverzése csak olaj lehet a tűzre.

Ban Ki Mun úgy fogalmazott, hogy a fegyverkezés Szíriában nem szolgálhatja a végső célt, ami épphogy a fegyvernyugvás lenne. Meggyőződése – tette hozzá -, hogy kizárólag a diplomácia képes megoldást találni az egyre kíméletlenebb szíriai polgárháborúra.

Moszkva ugyanakkor visszautasítja az amerikai vádat mondván, hogy semmiféle hitelt érdemlő bizonyíték nincs arra, hogy az Aszad-rezsim vegyi fegyverrel harcolna.

Az orosz parlament nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának vezetője szerint semmi okuk elfogadni az amerikai titkosszolgálatok puszta kijelentését arról, hogy a kormányerők vegyi fegyvert használnak Szíriában.

- A korábbi iraki tapasztalatok után erről szó sem lehet – mondta Alekszej Puskov hozzátéve, hogy annak taktikailag sem lett volna értelme, hogy a szaringázt kis mennyiségben vessék be, ahogyan Washington állítja.

az ENSZ eddigi vizsgálatainak eredménye szerint megalapozott a feltételezés, hogy a szíriai polgárháborúban vegyi fegyvert is bevetettek a felek. Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok az Aszad-rezsimet hibáztatja.