rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ringo: Peace & Love


Kultúra

Ringo: Peace & Love

Megnyílt Ringo Starr első önálló, nagyszabású életmű kiállítása, amely a los angelei Grammy Múzeumban fogadja az egykori Beatle rajongóit. A hétszeres Grammy-díjas zenész elégedett a tárlat anyagával, bár egy kicsit meghatódott.

– Nagyon szép és megindító, de nem akarok sírva fakadni a sajtó előtt – próbált viccelődni a művész.

Ringo Starr alias Richard Starkey 1940-ben született, és Liverpool munkásnegyedében nőtt fel. Gyermekkorában sokat betegeskedett, az iskolában sem jeleskedett, de a zenében megtalálta önmagát. Ugyanazokban a klubokban játszott, mint a Beatles, és amikor 1962 augusztusában az együttes megvált akkori dobosától, Ringót kérték fel a megüresedett helyre.

– Nincs itt a teljes anyag, de sok tárgyat hoztunk ide. Főként azokat, amelyek a Grammy Múzeum profiljába illenek. Zenei pályafutásom legfontosabb állomásait idézi fel a tárlat – magyarázta a hetvenhárom éves, örökifjú Beatle.

Ringo Starr és Paul McCartney, a legendás Beatles együttes két élő tagja 2010-ben a manhattani Radio City Music Hallban adott nagyszabású koncertet.

A Ringo: Peace & Love című kiállítás, amely Ringo Starr életét, dalait, zenei pályafutását mutatja be, 2014 márciusáig fogadja a látogatókat a los angelesi Grammy Múzeumban.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Álom luxuskivitelben

Kultúra

Álom luxuskivitelben