rendkívüli hír

Az ellenzék egységben, a kormány válságban Görögországban

Éppen ezt olvassa:

Az ellenzék egységben, a kormány válságban Görögországban

Betűméret Aa Aa

Hosszú idő után először tiltakoztak együtt a görög ellenzéki pártok: mindnyájan megjelentek a bezárt közmédia székháza előtt, ahol sokezren demonstrálnak azóta, hogy kedden éjfélkor elhallgatott a közszolgálat három tévé-, és több tucatnyi rádiócsatornája.

A két legnagyobb szakszervezeti szövetség országos sztrájkja megbénította a tömegközlekedést, két órán át repülőgépek sem szálltak föl. Az állami kórházak is csak minimális szolgáltatást nyújtanak.

Az Euronews athéni tudósítója szerint a közszolgálati adások azonnali berekesztése nemcsak az alkalmazottak elkötelezettségének tesztje, hanem a kormánykoalíció teherbírását is megmutatja. Még akkor is, ha a bejelentés óta folyamatosan tiltakozó koalíciós partnerekről egyelőre nem tudni, meddig mennek el.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője, aki szintén részt vett a székház előtti tüntetésen, sarkosabban fogalmaz.

A baloldali Syriza párt elnöke azt mondja, hogy egy független államban két esetben sötétülhetnek el a képernyők: ha az ország idegen megszállás alá kerül, vagy ha beköszönt a diktatúra.

A konzervatív párti görög kormányfő ugyanakkor azzal érvel, hogy egy új, hatékonyabb és átláthatóbb működésű közmédiára van szükség, amit meg is teremtenek nyár végére, tehát csak átmeneti leállásról van szó.

Kormányközeli források szerint a közmédia újraszervezése a nemzetközi hitelekből fakadó kötelezettségek miatt volt ennyire sürgős. Athénnak ugyanis nyár végéig el kell bocsátania kétezer közallkalmazottat. Márpedig tervek szerint az eddigi csaknem háromezer állásból az új közmédiában csak ezer marad.